
A ritka kottákat 2018 tavaszán szállították be a Győri Egyházmegyei Levéltárba. A kottatár teljesen össze volt keverve és 2020 tavaszáig rendezték, újradobozolták. Nemes Gábor az Egyházmegyei Levéltár főlevéltárosa szerint: Leidemann Sylvia kiadványa nagyban segítene a győri levéltárat abban, hogy erre a kottaanyagra is – ahogy azt a győri székesegyházi kottatárnál tette – ráirányítsa a szakmai figyelmet.
Leidemann Sylvia zenekutató most megjelenő harmadik kiadványában a soproni katolikus templomokban őrzött kottaanyagok és a győri székesegyház zenei archívumának anyagainak több mint 200 éve szunnyadó átiratait teszi közkinccsé. Általa megismerhetjük országunk barokk zenei örökségét és az elmúlt évszázadok dallamai újra felcsendülhetnek.
Barokk zenei ritkaságok Győrből és Sopronból – könyvbemutató és hangverseny
- Bemutató előadás és koncert időpontja:
- 2021. június 27. 16:00
- Bemutató helyszíne:
- Apátúr-ház, Győr, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
Leidemann Sylvia már az eddig két megjelentetett kottakötetével bebizonyította, hogy a hazai, eddig ismeretlen zenei forrásokban milyen sok értékes kompozíció található.
A megjelenő kottaanyagot, Leidemann Sylvia elismert kutatómunkájának köszönhetjük. Az argentin-magyar származású zenetörténészünk 2012 óta a Magyar Tudományos Akadémia Domus Hungarica ösztöndíjának segítségével végezi kutatásait, hogy az eddig még kiadatlan zenedarabok kottaanyaga segítségével hangversenyeken is elhangozhassanak.
A kiadvány művei a soproni katolikus templomokban őrzött kottaanyagok és a győri székesegyház zenei archívumának anyagai. A kották megjelentetésének célja, hogy a nagyközönség számára bemutathassuk Magyarország barokk zenei örökségét. A zeneművek felhívnák a figyelmet arra, hogy a helyi levéltárakban felbecsülhetetlen kulturális értékek találhatók, amelynek bemutatása a hallgatók zenei élményén túl Isten dicsőségét szolgálná.
A ritka kottákat 2018 tavaszán szállították be a Győri Egyházmegyei Levéltárba. A kottatár teljesen össze volt keverve és 2020 tavaszáig rendezték, újradobozolták. Nemes Gábor az Egyházmegyei Levéltár főlevéltárosa szerint: Leidemann Sylvia kiadványa nagyban segítene a győri levéltárat abban, hogy erre a kottaanyagra is – ahogy azt a győri székesegyházi kottatárnál tette – ráirányítsa a szakmai figyelmet.
Mivel az anyag zöme a 18. századból való, közreadásuk nagyban segítheti a régi zenét játszó együtteseket abban, hogy hazai forrásokkal gazdagítsák a repertoárjukat. Eddig ezt a századot csak igen kevés zenei anyag jellemezte, jószerivel csak Esterházy Pál: Harmonia coelestis-ét és néhány kézírásos gyűjtemény ú. n. magyar darabjait szokták játszani.
A mostani közreadásban a korszaknak mind helyi (soproni, ill. győri), mind pedig az európai zenét másutt művelő szerzők kompozíciói találhatók. Ezekkel jelentősen gazdagodik a hazai repertoár!
Műsor:
Novotny: Beatus vir
à 4tro voci, violino, con organo e violone
Birck Wenzel Raimund (1718-1762): Sinfonia à 4
violino I, violino II, viola, basso
Ganster Franz Xaver Motetto de Tempore „Amor mi Jesu care”
Canto solo, 2 violino, viola et basso
Hofmann, Leopold. Basso Aria „Coelum gaude”
Violino primo, violino secondo, basso, et organo
Pichl Wenzel „Estratto de diversi Serenatae”
A 2 viola e basso
Monn Johann Christoph (1726-1782) Sinfonia à tre da camera, Ex D
2 violini con basso
Anonim: Aria de Pantaleon
Tenor, violino primo, violono secondo -unisono col primo-, viola obligato et basso
Anonim: Sinfonia 18. Sinfonia in C
à 2 violini, viola, 2 clarini, basso
Novotny Franz Motetto ex D, pro omni festa „Dum callidus o anima”
Canto alto duett, tenor, basso, 2 violoni, viola, 2 clarini et basso
Közreműködők:
Szoprán: Andrejszki Judit
Mezzo: Puskás Eszter
Tenor: Pivarcsi Gábor
Basszus: Mokán Claudio
Barokk hegedű I: Kuklis Gergő
Barokk hegedű II: Posvánecz Éva
Barokk brácsa: Kapor Andrej
Barokk cselló: Máté Balázs
Barokk nagybőgő: Szilágyi Attila
Barokk trombita I: Borsody László
Barokk trombita II: Préda László
Vezényel és continuo-n játszik: Leidemann Sylvia (Argentína)
Közreadja és a kutatást végezte: Leidemann Sylvia MTA külsős testületi tagja
Az előadás vezetője: Vavrinecz Veronika (Zenetörténész)
Kapcsolat
- Morning Art Records Kft.
- +36 20 532 0321
- info@morningartrecords.hu
- 2097 Pilisborosjenő, Kavics utca 12. Fsz. 1. ajtó
- Cégjegyzékszám: 13-09-217057

Információk
Fizetési módok
